2013. szeptember 29., vasárnap

Kelet Varázsa Nyugaton Hastáncfesztivál Kőszegen – beszámoló a Hastáncvilág internetes oldalra

A cikk: hastancvilag.hu/kelet_varazsa_nyugaton


2013. augusztus 10-én került megrendezésre a kőszegi Jurisics Várban négy hastáncoktató (Aster, Bedics Erika, Lenkefi Zita és Shamila) összefogásával a Kelet Varázsa Nyugaton Hastáncfesztivál.

 A képen balról jobbra: Lenkefi Zita, Lepold Ági Aster, Csuka Adrienn Shamila, Bedics Erika
Foto:
Skracyfoto
A fesztivál megálmodója és újraélesztésének ötlete Lenkefi Zitáé volt, aki Lepold Ágival megkeresett engem is, hogy lenne-e kedvem összedolgozni, amire örömmel mondtam igent. 
A rendezvény sok érdeklődőt vonzott és nagyon hangulatosra sikeredett. A délelőtti programokon sok lelkes szülő és gyerek vett részt, akik belekóstolhattak egy hastáncóra menetébe, és különböző kézműves programokba.
     
Foto: a montázst skracyfoto képeiből készítettem


  Vadász Péter fotói a kreatív programokról

Igaz, a kora délutáni programokat picit kevesebben látogatták, mint a délelőttit, az esti hastáncgálára szép számú és nagyon lelkes közönség gyűlt össze. Az egész napos rendezvényt és a gálát egy gyönyörű helyszínen, a Jurisics-vár Művelődési Ház és Várszínházban tarthattuk, ami még jobban emelte az egész fesztivál színvonalát. A gálán fellépő táncosokat a bekonferálás mellett a nézők műsorfüzet alapján is azonosíthatták. 

 Vadász Péter és Skriba László (skracyfoto) képei

Mi, táncosok és szervezők szívvel-lélekkel készültünk erre a fesztiválra, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat és biztos vagyok benne, hogy ezeket a jó érzéseket, pozitív energiákat a közönség is megérezte, mert nagy tapssal és szeretettel fogadták a gálaműsort és a fellépőket. Csak a magam érzéseiről tudok írni, amit én ott a színpadon éreztem. Úgy éreztem, hogy szárnyalok, és sikerült átadnom az érzéseimet a táncban.

Pár fotó a fellépő táncosokról:
    
 Aster és a Kőszegi Orientális Táncklub Foto: skracyfoto
Bedics Erika és táncosai Körmendről Foto: skracyfoto

   Lenkefi Zita és táncosai Budapestről Foto: Vadász Péter, skracyfoto

Shamila és ISIS Gyöngyei Szombathelyről Foto: skracyfoto

Tóth Sebestyén Ibolya és tanítványa Sopronból Foto: skracyfoto, valamint Hegedűs Tamara Kőszegről Foto: Vadász Péter

A műsorban sok volt a vidám, pörgős zenére előadott tánc, dobszóló, de volt raks sharki, romantikus fátylas és gyertyás tánc, valamint fúziós tánc is.  A gálaműsort egy finálé, melyet a négy szervező tanár és táncosai adtak elő, majd a Táncoló lángok tüzes produkciója zárta.

Írta: Shamila

A gálaműsorról készült videó-összeállítás:
Kelet Varázsa Nyugaton Hastáncfesztivál demo


Visszajelzés a résztvevőktől és a közönségtől:


 „Jó volt ott lenni. Fellépőként nagyon izgatottak voltunk, hogy ilyen csodás csoportok között szerepelhetünk, és kicsit tartottunk tőle, hogy a kezdő koreográfia nem lesz-e túl kevéske. A kulisszák mögött mosolyogtak a lányok, csevegtek és nagyon dicsérték a has festéseket.
Ami még nyomot hagyott, hogy egy úr, mind az elején, mind a végén, gond nélkül sétálgatott az öltöző lányok között (holott lett volna olyan szeglet, amit máshonnan megközelítve egyedül is birtokba vehetett volna).
Nézőként nagyon jó volt, hogy felváltva kerültek a csoportok színre. Más stílus, más csoport, más ruha, más tudásszint, stb.  A finálé nagyon tetszett, főleg, hogy a délutáni próbán még nem igazán akart összeérni a csoportmunka. Nagyon jó volt, hogy a napközbeni kézműves dolgok az esti fellépésen "visszaköszöntek". Ötletes és csodás megoldása volt a díszletnek.
A hastáncról nem változott a véleményem. Imádom.” Tóth-Sebestyén Ibolya (Sopron)


„Én nagyon jól éreztem magamat most is, és mint az egésznek a megálmodója. Igazából nem gondoltam bele, hogy ez lesz belőle, így nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megvalósítani régen és folytatni most. A "lányaim" is  jól érezték magukat. Ott volt az egyik barátnőm a 12 éves lányával, aki a vége előtt el akart menni, mert már késő volt a lányának, és félt, hogy esetleg fázik, de a lánya nem volt hajlandó, azt mondta, ő ugyan végig szeretné nézni, úgy tetszett neki. És még az időjárás is velünk volt.” Lenkefi Zita (Budapest)


„Jól megszervezett rendezvény volt, szerintem hagyománnyá kellene tenni Kőszegen! Nagyon jól éreztem magam a műsor alatt, szívesen elnéztem volna még órákig. És hogy másoknak is tetszett, bizonyította a sűrűn felcsattanó vastaps.” Némethné (Kőszeg)


 „Több kőszegi nagyon el volt ájulva és nagyon dicsérték a fesztivált.  Amikor azt mondtam, hogy szerintem kicsit hosszúra nyúlt az esti gála, azt mondták: „ á dehogy”, ők végig élvezték! Állítólag nagyon látványos és változatos volt!” Lepold Ági (Kőszeg)


„Mi is jól éreztük magunkat. Az én lányaim is szívesen vettek részt, és készültek a fesztiválra, és kíváncsian várták a többi táncos fellépését is. Volt aki még egyáltalán nem lépett fel, Kőszegen debütált, talán ezért is lesz emlékezetes számára ez a Hastáncfesztivál. A változatos műsor, a sok klassz koreográfia, a sok szép táncos lány úgy érzem méltó folytatása a 2005-évi Hastáncfesztiválnak. Jó érzés volt együttműködni mindenkivel, mert ténylegesen erről szólt ez a fesztivál, az összefogásról.” Bedics Erika (Körmend)


„Nagyon kedvesek, aranyosak voltak a többi csoport tagjai, nagyon jól éreztem magam és a vár színpadán is nagyon jó volt táncolni. Az előadott kedvenc dobszólónk után például, ahogy lementünk a színpadról, az egyik budapesti táncos rohant elénk és gratulált nekünk, hogy mennyire jó volt ez a dobszóló és milyen ügyesek voltunk.” Balogh Katalin (Szombathely)


„Nekem nagyon tetszett, lehetett volna még több néző, talán még valamilyen módon reklámozni kellett volna. A hastánc mindig nagy kedvencem volt, mióta Egyiptomban beleszerettem, tetszett, hogy kezdők is szerepelhettek, nem volt megkülönböztetés sem kor sem tehetség szerint. Szerintem ezeknek a műkedvelő csoportoknak ilyen keresztmetszetet kell adniuk, így bátrabban mernek a hölgyek vállalkozni a kipróbálásra. Nagyon színvonalas volt.” Szigetiné Éva (Szombathely)

„Nekem ez még csak a harmadik fellépésem volt, de ez volt az első alkalom, amikor már egy kicsit jobban élveztem, mint amennyire izgultam miatta. J  Ehhez biztosan hozzájárult az is, hogy 14 éves koromig Kőszegen laktam, nagyon szeretem a várost, egyrészt, másrészt a hangulata miatt. A fellépés helyszíne is nagyon hangulatos volt. Nagyon jó érzés volt ott fellépni, ahol gyerekként én néztem másokat a nézőtér soraiból. :) A papám és a szüleim is a nézők közt voltak. Nekik nagyon tetszett az előadás, színvonalasnak és változatosnak tartották. Leginkább azok a táncok tetszettek neki, ahol látványos kellékeket is használtak (pl. fátyol, legyezőfátyol). Apukám emelte még ki azt, hogy azokat a táncosokat nézte legszívesebben, akiken látta, hogy ők maguk is élvezik a táncot.” Sárffy Zsófia (Szombathely)



 „Haladó hastáncosként már jó néhány fellépésen túl vagyok, mégis mindig izgalommal tölt el, ha újabb közönség előtt és új helyszínen kell táncolnunk.  
Egy viszonylag még friss, egy hónappal a fellépésünk előtt befejezett, megtanult koreográfiával is készültünk és ez számomra még inkább kihívást jelentett. A közös fináléra begyakorolt rövid koreográfiánk szintén fokozta az izgalmakat, hogyan is sikerül előadnunk a nagyérdeműnek.  Nagyon lelkes közönségünk volt, nagy tapsot kapott minden hastáncos csoport. Nézőként is gyönyörködhettem a többi csoport táncaiban. Bizton állíthatom, hogy van még mit tanulnom. A fesztivál végén ösztönözve éreztem magam, hogy újabb mozdulatokat tanulhassak meg tanáromtól, Shamilától:)” Szalai Szilvi (Szombathely)

„Mindenki nagyon kedves és aranyos volt, és lehetett érezni, hogy nem széthúzás, hanem összefogás van. És egymás segítése. Én például kora reggel felkeltem és egy nagy tálca sajtos pogácsát sütöttem, amivel megkínáltam a kreatív programokon résztvevőket és a maradékot bevittem az öltözőbe, aminek nagyon örültek a lányok. Az egyik kreatív programon részt vevő lány annyira örült neki, hogy viszonzásul kaptam tőle egy saját készítésű kis virágot, amit feltűzhetek majd például egy táskára, vagy akár ruhára is. Nagyon kedves volt tőle.” Shamila (Szombathely)


További képek a fesztiválról:





A fesztivál honlapja:
http://keletvarazsa2013.weebly.com/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése