2013. október 3., csütörtök

Bölcs gondolatok I. Szulejmántól



I. Szulejmán oszmán szultán Európában a nagy, dicsőséges melléknevet kapta, a muszlin világban pedig az Al-Kanuni (a törvényhozó) melléknevet. Kiváló kormányzói képességéért édesapja már fiatal korában kitüntette. Igazságszerető, szigorú és erélyes volt a hanyag és lelkiismeretlen tisztviselőkkel szemben.


Életéről filmsorozat készült Szulejmán (Muhtesem Yüzyil) címmel, melyben egy kemény, határozott, de jószívű, nemes és intelligens uralkodót játszik. Filmbéli karaktere engem is nagyon megfogott. 

A következő bölcs gondolatokat ő mondta, illetve gondolta a filmben mohácsi csatát követően (természetesen nem így zajlott eredetileg a mohácsi csata....).

Részlet a  filmből: 

„Milyen csöndes lett minden, szinte csak szívdobbanásomat hallom!
S ez a szag….rózsaillatot szeretnék most érezni! A lelkemig hatol a vérnek és a puskapornak bűze!
Ó Föld, fák, levelek, madarak ne hallgassatok Uratok győzelmének napján!
Vigyétek hírét a széllel!
Lelkünk porával, de hitünk diadalával, hogy a világ is érezze győzelmünk kesernyés zamatát! 
Lássa a mennyei poklot, hol angyalok szállnak, mégis ördögök élnek! De vajon melyikük melyik? Sosem tudtam Uram, segíts ezt megválaszolni!
Alig fél nap leforgása alatt megnyertük a mohácsi csatát! Melyet a krónikások a történelem egyik leggyorsabb és legfényesebb diadalaként jegyeznek majd fel. De valóban diadal ez, Szulejmán? Büszke lehetsz erre a vérontásra? Az út, mit őseid, s a teremtő kijelölt neked, jó irányba fut?
A jel, amit követsz, vajon jó felé mutat?"

"- Szulejmán: Bevégeztetett…mégsem érzem jól magam!
   - Ibrahim: Szulejmán szultánt a mai naptól minden nép félni fogja! Teljesült az óhajod, nagyuram!
   - Szulejmán: Büszkeségnek kellene eltöltenie, de szemernyit sem érzek! Még nem!

Elérted a célodat, de ne feledd, titkod nem a gőg! A szerénység volt eddig is, mi vezérelt téged! Add a sikert uradnak, ajándékozd meg vele népedet! Ne hagyd, hogy fejedbe szálljon!

Légy nagylelkű, de közben maradj ugyanilyen következetes! Hisz tudod, se hatalmad, se erőd, sem életed nem a sajátod! Ne gondold hát, hogy kiváltságos jogaid vannak! Ne hidd, hogy több vagy másoknál! Győzz le gyarlóságot, vagy az győz le téged! Győzz le büszkeséget Szulejmán! Minden fáraónak van egy Mózese, minden gonosznak egy angyala…. Imádkozz, és emlékezz!

Ne feledd, hogy miből lettél, s hogy mivé leszel majd a végén! Csakis így nyílhat meg neked a mennyek kapuja! Lelkedben a sorsod és végzeted Szulejmán! Vigyázz rá!"

 
A filmbéli Szulejmán!

4 megjegyzés:

  1. Szia Adrienn,
    Látom rajongótársra leltem.... :)) én is nagyon szeretem a török sorozatot. Igazán szórakoztató. Pont azt a világot idézi nekünk, amelyhez oly nagyon vonzódunk.
    Muhtesem Yüzyil-A fényes Évszázad, és valóban a 16. század a törököké volt. A film Szulejmán háremét elég jól mintázza, bár számos esetben a hitelesség csorbát szenved a filmbéli cselekmény fordulatainak oltárán, de ezt igazán elnézhetjük nekik.
    A mohácsi csatánál az az igazán érdekes, hogy bár tudjuk, hogy Mohács a mi történelem könyveinkben másként szerepel és hitelesség itt is hagy kivetnivalót (lásd:II. Lajos karaktere) azonban kiderül belőle, hogy a törökök hogyan látták a Magyar Királyságot akkor.
    Kiderül milyen fontos volt nekik, hogy Mohácsot egy fényes és nehéz diadalnak állítsák be. Bár a Magyar Királyság addigra összeomlott (ezt tudjuk) de a törökök nem tudták. Bennük még mindig a Hunyadiak erős karja és Mátyás Fekete-seregének emléke élt, melyen mindannyiszor megtört a janicsárroham.
    Sőt nemcsak a magyarok, hanem az egész Keresztény világ felett aratott győzelem volt a fontos.
    Azt szintén nem tudhatták, hogy a Habsburgok sorsára hagyták Magyarországot, és a Habsburg V.Károly Európa legerősebb uralkodója volt. Tehát Mohács török szemmel, az egész keresztény Európát jelentette.

    Efölött kellett Szulejmán szultán-khánnak diadalt aratni mind katonai, és mind ideológiai értelemben.
    Hát ennek a megjelenítését láthattuk a filmen. :))

    Bár maga a sorozat egy igazi keleti szappanopera- ennek ellenére rendkívül szórakoztató, és igazi színfoltja a hétköznap estéknek.

    Jól eső érzés, hogy tudom, nem egyedül vagyok világának híve.
    Sokszor puszillak Sába

    VálaszTörlés
  2. Szia Sába, köszönöm a kommentet! :) Igen, én is nézem és nagyon szeretem a sorozatot, és érdekes látni hogyan látták akkor a törökök a Magyar Királyságot. Mivel mohácsi vagyok, egy picit azért büszkeséggel tölt el, amikor emlegetik a filmben. Eszembe jut a Csele patak, ahol halálát lelte II. Lajos király, ami az 1956-os mohácsi csata után megáradt - nem volt olyan pici, mint most. Sajnálom, hogy amikor Mohácson jártál nem tudtam elmenni Veled Sátorhelyre, a mohácsi csata "színhelyére", de ha egyszer majd arra jársz mindenképpen látogasd meg. :) Igaz, a film szappanopera, de valóban nagyon szórakoztató.
    Sok puszi, Adrienn

    VálaszTörlés
  3. Azt az 1956-os mohácsi csatát az orosz csapatokkal vívtuk vajon? ;)
    Sok puszi, Viktor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyenről nem tudok! :) A mohácsi csata 1526-ban (augusztus 29-én) volt, :) ott nem voltak oroszok....

      Törlés