2014. augusztus 16., szombat

Kelet Varázsa Kőszegen - gálaműsor második felvonás

Az első felvonás után egy negyed órás szünetet tartottunk. Ebben a blokkban  csak két számunk volt Alettával, a felvonás elején és a legvégén. Az öltözködéssel sem kellett sietni, ugyanabban a ruhában táncoltam mindkettőt. Nadrágot választottam, mert az első szám egy szambás dobszóló, a második pedig egy legyezőfátylas volt, amiben a talaj rész sokkal előnyösebb és kényelmesebb.

Szambás dobszólónk (Taheya Carioca - szamba mix)
Foto: Skracyfoto



Jene Sándor fotói:


Ági a blokk legvégére tette a legyezőfátylas duónkat, mert szerinte nagyon szép és látványos, a zenéje pörgős, ami befejezésnek nagyon jó. Ezt a koreográfiát adtuk elő a Tánc Világnapja gálán a nagyszínpadon, valamint Mahasti nemzetközi versenyén negyedik helyezést és sok pozitív visszajelzést kaptunk Budapesten. 

Skracyfoto:






Jene Sándor: 





Utolsó számunkat követően Ági a gálát köszönetnyilvánítással, és ajándékcsomagok átadásával zárta. Ezalatt gyorsan átöltöztem a fináléhoz, mert a klasszikus zenéhez nem illett volna a nadrág.

A fináléra idén Zita választott zenét, a nyáron egyszer találkoztunk, hogy begyakoroljuk a közös részeket, megbeszéljük a beosztást. A gála előtti főpróbán próbáltuk összecsiszolni, a gálán pedig már élesben ment. :)

Ez a két fotó június 8.-án (a mobilommal) készült, amikor találkoztunk a finálé miatt. A fotókat köszönöm Lenkefi Zita férjének! :) 



Köszönetnyilvánítás, ajándékozás. 




Mazsi Drazsi:


Finálé az oktatókkal, oktatók és tanítványaik, a végén mindenki együtt.

Oktatók Foto: Skracyfoto


Balról: Lenkefi Zita, Aster, Shamila, Bedics Erika


Mazsi Drazsi képei: 




Oktatók tanítványaikkal - Foto: Skracyfoto:

Aster és a Kőszegi Orientális Táncklub

Erika és táncosai (Körmend)

 Shamila és tanítványai (haladó és középhaladó csoport)

 Lenkefi Zita és táncosai (Budapest)

Minden táncos együtt: 

Foto: Jene Sándor


Foto: Skracyfoto

 



Csoportkép oldalról - Mazsi Drazsi:


Csoportképek a Skracyfoto jóvoltából:






Shamila, Kahena, Aster 

 Oktatók: Shamila, Kahena, Aster, Lenkefi Zita


Tanítványaimmal :) Balról: Fülöp Orsi, Kiss Aletta, én, Balogh Bogi

A csoportképeken Bedics Erika és táncosai nincsenek rajta, mert ők közben tüzes bemutatóval szórakoztatták a lassan hazatérő közönséget.

Táncoló Lángok - Foto: Jene Sándor



Pár fotó a többi fellépőről a második felvonásban - foto: Skracyfoto:


  Lenkefi Zita és táncosai (Budapest)



Erika és táncosai (Körmend)

 
 
 Kecskeméti Anett - Kahena


Aster és tanítványa

További fotók a gáláról:

Skracyfoto
Jene Sándor

Köszönjük a lelkes közönségnek a részvételt, a fotósoknak, táncosoknak a munkát! Jövőre együtt ugyanitt találkozunk! :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése