2012. november 24., szombat

40. születésnap

November 19-én, hétfőn tudtam meg, hogy szombaton egy születésnapi bulit szerveznek egy rendőrnek. Titokban folyt a készülődés, az egész a rendőr feleségének ötlete volt. Nem is tudom, hogyan tudta egészen szombatig a férje előtt titokban tartani, aki csak a helyszínen tudta meg, hogy az ő születésnapját ünneplik a barátai, rokonai. Hívtak zenészt is, én pedig a meglepetés fellépő voltam! :)
A helyszín Szombathelyen a Spartacus pálya étterme volt, ahová 20:00 óra körül érkeztem meg, és telefonon jeleztem a feleségnek, aki kijött elém. A szemközti épületben kellett - titokban - átöltöznöm, és ahogy elkészültem, indulhattam az étterembe. Az ajtóból már láttam a zenészt, így gyorsan fel is mértem a "terepet".
20:30 körül elindult a zeném, picit vártam és indult a műsorom, ami kb. 15 perces volt. Vidám, pörgős zenéket választottam, a végén a kedvenc dobszólómmal, amit mindig nagy tapssal díjaznak, és ez most sem maradt el. :) A végén táncba hívtam - először az ünnepeltet, majd a vendégeket, és örömmel láttam, hogy szívesen jönnek, táncolnak és jól érzik magukat. A közönségtánc után elbúcsúztam. Az ünnepelttől egy nagy csokor virágot kaptam - amiről szintén a feleség gondoskodott, a megjelentektől pedig elismerést, ami nagyon jól esett.

Erről a fellépésről nem készült fotó, a szép virágcsokrot viszont a telefonommal megörökítettem:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése