A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bemutató. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bemutató. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 18., hétfő

XV. Savaria Karnevál - Ludi Savariense 2014

Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit idén is a Keleti Udvarba a Savaria Karneválon!
Aki szeretné rövid kis műsorunkat megnézni, ezekben a blokkokban találkozhat velünk:

Augusztus 23-án, szombaton 14:00 órától negyedik fellépőként táncolunk. Minden csoport 10 percet táncol. Augusztus 24.-én, vasárnap 16:00 órától hatodik fellépőként lépünk színpadra, illetve az esti gálaműsorban 19:00 órától is láthattok bennünket.


Egy kis ízelítő a tavalyi Karnevál hangulatából:



2014. május 31., szombat

Falunap Csákánydoroszlón

Április végén kért fel a csákánydoroszlói falunap szervezője, hogy műsorunkkal színesítsük a rendezvényüket, melyre örömmel mondtam igent. Megbeszéltem a lányokkal és el is kezdtük a felkészülést.

Hamarosan kaptam egy műsorrendet is:

A mi műsorunkra május 31-én, szombaton 18:35-kor került sor a csákánydoroszlói focipályán felállított rendezvénysátorban. A borús idő ellenére párás meleg volt, néha eleredt az eső is, de ez nem zavarta a falubelieket, elég sokan gyűltek össze a rendezvényen.

A sátorral szemben egy nagy épületben öltözhettünk, ahová elég meredek lépcsőn jutottunk fel. Lefelé hastáncruhában óvatosan kellett lépkedni. :)

A műsort igyekeztem vidám zenékből, és változatosan összeállítani. Aletta és Szilvi jöttek velem, akik a bollywood workshopon is részt vettek áprilisban, így erre az alkalomra ezzel is készültünk. A táncot picit átalakítottam, kerültek bele új ötletek is, a zenét megvágtam, mert nagyon hosszú volt, és azt hiszem elég jól sikerült. :) Ehhez indiai fátylat, felsőt és szárit vettünk fel, amit a szám végén levettünk és a hastáncos műsorral folytattuk.

Bollywood - Gun gun guna re.... :)  Foto: Skracyfoto








Egy perces fátylas szóló, míg a lányok levették a felsőt és a szárit. Az én fátylam volt az "elterelő"...;)


 Habibi I Love You <3 






Legyezőfátylas duónk Alettával <3 









Utolsó előtti számunk: Dana :)







Nagy szeretettel fogadtak bennünket! Már az első szám után nagy tapsot kaptunk, a második számot biztosan ismerte és szerette a fiatalabb generáció, mert beletapsoltak. Sikerült őket lenyűgözni, ami persze minket is doppingolt. A lányok is megjegyezték, hogy nagyon jól esett nekik a nagy taps. :) Utoljára a Move-ot hagytuk, ami ismét nagy sikert aratott. Erről fotó nem készült, csak videofelvétel, és az utolsó egy percet meg is osztom veletek: Move

Miután átöltöztünk, a polgármester meghívott minket egy italra, gratulált, és elmondta mennyire tetszett neki a produkciónk. Úgyhogy megegyeztünk, hogy jövőre ugyanitt újra találkozunk! :)



2013. december 20., péntek

ADA-bál

December 20-án, öt nappal a születésnapi meglepetés táncunk után Körmenden, az ADA Hungária Kft. karácsonyi bálján léptünk fel. Mivel felkészültek voltunk, a születésnapi műsort adtuk elő egy pici változtatással, ugyanis itt jóval nagyobb táncterünk volt. A műsort én kezdtem az Ízisz-fátylas szólómmal, majd hárman folytattuk egy klasszikussal, shaabival és dobszólóval, ami itt is, mint máshol, nagy sikert aratott.
A táncunk előtt vacsorára is meghívtak bennünket, de mi nem igazán tudtunk enni, így ez nem volt szerencsés. Mindannyian csak belekóstoltunk az ételbe, és majdnem az egészet otthagytuk. Az öltözőnk a ruhatárban volt, elég szűkös helyen, de ezt is megoldottuk. Sajnos erről a fellépésről nem készültek fotók (vagy ha készültek, akkor nem jutottak el hozzánk), csak Kriszti készített egyet a vacsora előtt.

A képen Katival készülünk a "vacsorához".


2013. szeptember 7., szombat

Ezek a vidám, jó hangulatú Falunapok! :)

Celldömölktől 10 km-re egy kis faluba, a kemenesszentmártoni falunapra voltunk hivatalosak ma 14:00 órakor. A falunap a Kultúrház udvarán volt kirakodóvásárral, ugrálóvárral, egy közepes méretű színpaddal. A színpaddal szemben sörpadok voltak felállítva - az eleje nyitott, a vége fedett. A fiatal szervező hölgy, aki fogadott minket, nagyon szimpatikus, barátságos volt. Azt hiszem valamilyen népviselet volt rajta és a férjén is, aki maga volt a polgármester.



Megmutatták az öltözőt, és hoztak be még székeket nekünk, mert minden tele volt ruhákkal, táskákkal. Az asztalokon ásványvizek és finom házi tepertős pogácsák voltak. Ez a vendégszeretet, kedves fogadtatás egyébként általában nagyon jellemző a falusi emberekre, és ha ilyen helyre megyünk fellépni, mindig eszembe juttatják. :) Átöltöztünk, picit bemelegítettünk, és még arra is volt időnk, hogy az új legyezőfátylas számunkat eltáncoljuk egyszer - ezt egyébként direkt erre az alkalomra készítettük. Miközben öltöztünk, a sörpadok is tele lettek nézőkkel.

 Előttünk egy kórus énekelt, ezalatt odavittem a hangosítóhoz a lemezünket, aki szintén - ezt muszáj megemlítenem, mert ilyen sem sűrűn fordul elő - nagyon figyelmes és barátságos volt. Egyszer kellett elmondanom neki a kérésünket, tökéletesen megértette és betartotta, és a kórus fellépése után lepakolt a színpadról minden számunkra felesleges, vagy zavaró dolgot. Nagyon meg voltam elégedve, mert nagyon szépen szólt a zene - befelé és a nézők felé egyaránt. Élvezettel adtuk elő a műsorunkat, nemcsak én, a lányok is és a közönség is élvezte, amit nagy tapssal jutalmaztak.































A fellépés után még készítettünk egy-egy csoportképet. Közben odajöttek hozzánk az emberek gratulálni, többen mondták, hogy nagyon jó volt a műsor és nagyon ügyesek vagyunk.

Balról: Kiss Aletta, Balogh Kata, én, Katona Berni
 Páran lefotóztak minket, és az egyik hölgy megkérdezte, hogy ki csinálta a koreográfiákat. A lányok rám mutogattak, a hölgy pedig a következőket mondta: "Nagyon jók voltak a koreográfiák és nagyon ügyesek voltatok. Én láttam már pár ilyet, de ez volt a legjobb!" Próbáltam szó szerint idézni, remélem sikerült. :) Egy ilyen bók természetesen jól esik és azért is írtam le, mert külön a koreográfiát nem nagyon szokták megdicsérni, csak az előadást, vagy bennünket. A páromon kívül volt ott még egy fotós, aki oda is jött hozzánk és megkérdezte, hogy Celldömölkön is voltunk-e? Mert ő emlékszik ránk, videót is készített rólunk és szívesen elküldi nekünk azt is, meg a ma készült fotókat is.
Lassan átöltöztünk, kivittük az autóba a cuccainkat és egy picit még visszamentünk, mert egy vidám fiú csapat lépett színpadra, akik felkeltették a kíváncsiságunkat! :) Erről most inkább nem írok többet, inkább beszéljenek a képek (- ezek már mobiltelefonnal készültek):


 balról: én, Kiss Aletta, Balogh Kata, Katona Berni






Lányok-asszonyok, azaz a  Kemenessömjéni Asszonykórossal! :)
A fiú csapat fellépése és a közös fotózás után elbúcsúztunk a szervező hölgytől, és elindultunk haza. Az úton a lányok még emlegették, hogy milyen jól érezték magukat a tánc alatt és utána is. :)

A képeket Skriba László - skracyfoto készítette! 

A fellépésünket követő kedden pedig ezt az üzenetet kaptam a szervezőtől:
" Kedves Adrienn!
..........a fotókat megtaláltam szépek, osztottam is belőlük, fellépésük csodálatos volt  a zene nagyon ritmusos és kellemes, ezért is ajánlom önöket bárki számára!
Munkájukhoz további sok sikert kívánok!......"